Remorques Rolland
Joseph Rolland 1946-ban kezdett el gépgyártással foglalkozni, ezzel letéve a cég alapköveit. A lendületes fejlődésnek nem szabtak gátat a generációk, hiszen már Joseph unokái, Beatrice, Miryam és Joseph vezetik a családi vállalkozást. A mindössze 250 m2 alapterületű kis üzletből építkezések és költözések után már egy 3 hektáron elterülő gyárral büszkélkedhetnek. Amellett, hogy Franciaországban évek óta a legjelentősebb cég a vontatott mezőgazdasági gépek gyártásában, világszerte hírnévre tett szert Kanadától Ausztráliáig. Magyarországon a forgalmazást az Agrofelder Kft. kezdte meg 2022-ben.
Remorques Rolland
Agrofelder
Családunk évtizedek óta foglalkozik szántóföldi növények termesztésével. Az Agrofeldert 2011-ben alapítottuk, kezdetben mezőgazdasági gépek importálásának és szervizelésének céljából. Később mezőgazdasági szolgáltatásokkal bővültek szolgáltatásaink, vetéstől a betakarításig minden munkafolyamat elvégzését biztosítottuk a helyi és a környékbeli gazdaságok részére. 2016-tól folyamatosan emelkedett a külföldről beszerzett gépeink értékesítéseinek száma. A Rollanddal egy másik francia cégen keresztül kerültünk kapcsolatba; az első behozott gépek között volt egy öreg Rolland trágyaszóró, a gyár pedig mindent biztosított a felújításához, ezzel bizonyítva termékeik időtállóságát. ,,Egy Rolland trágyaszóró két felépítményt is kiszolgál.” Nyugat-Európában ezzel népszerűsítik őket és mi sem csalódtunk. Olyannyira bevált, hogy pár év alatt több trágyaszóró és pótkocsi beszerzését hajtottuk végre. Együttműködésünk a gyárral azóta is él: 2022-ben az Agrofelder lett Magyarországon a Rolland termékek kizárólagos forgalmazója, az első új gépeket pedig 2023-ban értékesítettük.
Mihály a gépekkel dolgozik, Dóra pedig az irodában, néhány éve a gyerekek, Virág és Misi is aktívan részt vesznek a munkában, illetve van egy nagyszerű csapatunk, akik nélkül nem lehetnénk itt.
Remorques Rolland


